Rólunk
Üdvözlünk a Verdant Bútor weboldalán!
Köszönjük, hogy benéztél hozzánk. Gyere, ismerd meg történetünket!
Hogyan született meg a Verdant Bútor?
Mit tesz egy vidéki család, ha nem találja meg helyben azokat a bútorokat, amilyenekre vágyik? Elmegy akár a világ végére is, és beszerzi magának. Aztán hoz az álmélkodó barátoknak, ismerősöknek is. Majd híre megy, és már nem elég a kis garázs a „megrendelt” bútoroknak, úgyhogy kibérel egy raktárat. Kettőt pislog még, és már meg is született családi vállalkozása: a Verdant Bútor.
2018-ban megnyitottuk első üzletünket Békéscsabán. Ekkor már mintegy 500m2-en állítottuk ki bútorainkat. A következő nagy lépés pedig 2020-ban érkezett el. Ebben az évben cégünk 4 új üzletet nyitott: Szegeden, Kecskeméten Békésen és Békéscsabán. 2021-ben kibővült termékpalettánk rövid határidővel rendelhető állandó kínálattal, hiszen a szerbiai MATIS gyártó nagysikerű bútorainak viszonteladói lettünk. Immár hatodik vecsési üzletünk egyben a MATIS bútorok első magyarországi bemutatóterme is.
Mára az utolsó darabos, összeszerelt, egyedi Verdant ajánlatok és a széles termékkínálatot felvonultató, rövid határidővel rendelhető MATIS bútorok együtt alkotják a VERDANT BÚTOR üzletek és webshop kínálatát.
Egyszeri, egyedi ajánlatok – az állandó, rendelhető termékek mellett (MATIS) törekszünk rá, hogy mindig újabb és újabb termékszériákat mutassunk be Nektek. Ne feledd, ajánlataink egy része egyszeri és egyedi, készletünk folyton változik. Ahogy a bölcs mondás is tartja: amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra! Ezeket a termékeket a webshopban az UTOLSÓ DARABOK menüpont alatt találod. Ezeket a bútorokat több gyártó, többféle stílusban készíti. A praktikus hétköznapi daraboktól a különleges designer bútorokig mindent megtalálhatsz köztük. Ami nem változik, az a mindig kedvező ár! Utolsó darabos bútorainkat összeszerelve áruljuk üzleteinkben, ezáltal ott azonnal megvásárolhatók, elvihetők. Térj be hozzánk többször, és fedezz fel mindig valami újdonságot!
Verdant - KÉK ár: utolsó darabos termékeink között megtalálod KÉK ÁRAS bútorainkat is. A kék áras termékeken kis szépséghiba található. Funkciójukat így is teljesen ellátják, viszont áruk még kedvezőbb. Keresd őket a Békés Verdantban és a Verdant Raktárban Békéscsabán!
Verdant – MATIS: A MATIS gyártó termékeit mi itt a Verdantnál azonnal megszerettük. Átgondolt tervezés, magas minőségű alapanyagok és vasalatok, mégis elérhető árak jellemzik. Szinte egész otthonodat berendezheted minőségi, modern, mégis elérhető árú darabokkal. Rendelésedet nagy raktárkészletünkből akár napokon belül teljesítjük, de max. 6-8 hetes átfutási határidővel dolgozunk (pontos információ a megrendelés leadásakor).
Várunk országszerte 3 településen összesen 3 Verdant Bútor üzletünkben, Békés, Békéscsaba, Szeged!